2012. június 11., hétfő

33.rész: Választás

-Claire! Annyira ör....
-Szeretsz engem? - támadtam le.
-Mi? Ezt most miért...
-Igen vagy nem?
-Persze. Mindennél jobban.
-Akkor miért teszed ezt velem?
-Mit?
-Miért választod mindig Jessica-t helyettem?
-Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy mégegyszer nem engedlek el a közelemből. - ölelt meg.
-Ha nem szakítasz vele, akkor engem el kell felejtened. - toltam el magamtól.
-Ezt nem teheted!
-Nem, te nem teheted ezt velem, én nem fogok szenvedni azért, mert nem hagyod el a csajodat! - kezdtek el folyni a könnyeim.
-Ne,sírj. - törölte le a könnycseppeket az arcomról. - Szeretlek Claire, és bebizonyítom ,hogy ezek nem csak üres szavak.
-Akkor itt a lehetőség!Ma estig kapsz időt, hogy bizonyíts nekem!
Sarkon fordultam és magam mögött hagytam mindent, mert tudtam, hogy este minden kiderül.
Habár magabiztosan jöttem el Jens-től az órák nagyon lassan teltek...
Azt hittem, hogy fel se hív és inkább marad a megszokott életénél. Tévézéssel próbáltam elütni az időt ,de egyetlen műsor sem jött be, az interneten sem találtam semmi érdekeset, ráadásul most még a divatlapok sem kötöttek le.


Már majdnem 11 óra volt, de még semmi, már kezdtem beletörődni, hogy talán ennek így kell lennie és nekem más oldalán kell megtalálnom a boldogságomat, de ekkor megcsörrent a telefonom.
A kijelzőn Jenson neve szerepelt, legalább 3-4 csörrent, mire erőt vettem magamon, hogy felvegyem.
-Haló? - szóltam bele.
-Szia Claire!
-Jenson! Nagyszerű! Nos...
-Gondolkoztam és....és...arra jutottam, hogy megérdemled a boldogságot, de azt amit én eddig neked adni tudtam az a közelében nem volt annak, amit te megérdemelsz.
Amint meghallottam ezeket a szavakat, úgy éreztem, hogy mi már soha nem lehetünk együtt. Legszívesebben felébredtem volna ebből a rossz álomból ,de sajnos ez a valóság.
-Jenson...
-Még nem fejeztem be. - vágott közbe. - De én szeretném, ha adnál egy esélyt arra, hogy jóvátegyem ezt a hibámat és megadjam neked azt, amit már réges régen meg kellet volna.
Mikor ezeket a szavakat meghallotta hatalmas kő esett le a szívemről. Teljesen odavoltam azt sem tudtam hol vagyok, még a telefonba sem tudtam beleszólni, de nem is kellet...a csengő hangja hozott vissza a valóságba, és mikor kinyitottam az ajtót Jenson állt velem szemben.
-Szeretlek! - ugrottam a nyakába.
-Én is! - simogatta meg a fejem.
-Annyira örülök...
-Ne sírj! - mosolygott.
-Nem sírok, csak olyan boldog vagyok, annyira szeretlek!
-Ne haragudj rám!
-Nem, nem, felejtsük el.
-Szeretlek! - nézett a szemembe.
-Én is! - csókoltam meg.
A csóknál nem álltunk meg, bementünk a hálóba és bepótoltuk az elmulasztott időt...
Másnap reggel nem akartam kinyitni a szemem, nem tudtam, hogy ez csak egy álom, vagy a valóság.
De mikor éreztem, hogy valaki megsimogatja az arcom, tudtam, hogy ez nem csak egy álom, hanem tényleg megtörtént, az amire mindig is vártam.
-Jó reggelt! - csókolt meg Jenson.
-Neked is. - simogattam meg a haját. - Örülök, hogy így döntöttél.
-Örülök, hogy örülsz. - mosolygott. - Figyelj csak, nem tudom, hogy ezek után szeretnél-e esetleg eljönni velem egy futamra, persze én azt is megértem, ha nem, de nekem nemsokára el kell mennem a gyárba és onnan már egyből a következő helyszínre.
-Mikor kell elmenned?
-Kb. 2 nap múlva.
-Ezt nem hiszem el...Nico-val is alig tudtam ezek miatt a fejlesztések meg egyebek miatt együtt lenni, meg veled is.
-Nézd, tudom, hogy nehéz, de azért nem erőltetem, mert tudom, hogy itt én kevertem meg legjobban a dolgokat és, ha én hamarabb a sarkamra állok, akkor nem kellett volna ennyi embernek szenvednie, még neked sem.
-Kicsim, ez nem csak a te hibád, én is úgy mentem bele egy kapcsolatba, hogy végig veled akartam lenni.
-És az nem zavar, hogy Nico-val majdnem " együtt dolgozom".
-Én ez ellen nem tudok mit tenni, szerencsére legalább csapattársak nem vagytok. - öleltem meg.
-Még. - nevetett.
-Erről jut eszembe, Jessica, hogy fogadta a hírt?
-Hát...őszintén szólva nem jól, nem igazán értette, hogy miért akarok szakítani vele, mivel minden olyan jól ment köztünk.
-És mit mondtál neki? Ugye elmondtad neki az igazat?
-Igen. - válaszolt egy hosszabb szünet után, ami elég gyanús volt.
-Jenson?!! Ugye elmondtad neki?
-Igen, elmondtam neki, hogy mást szeretek.
-Nem mondtad el! - kezdem felemelni a hangom.
-De igen. - válaszolt higgadtan.
-Nem, nem Jenson, nem mondtad el, hogy én vagyok az, igaz??
-Most mit számít az?
-Hogy mit számít? Ő a legjobb barátnőm, mégis...
-Mégis lefeküdtél velem, te is megcsaltad őt, nem csak én. - kezdett dühbe jönni Jenson is.
-Akkor majd elmondom én, ha te már megint nem voltál képes. Nekem egyáltalán az igazat mondod, vagy én is csak a kis játékszered vagyok?!
-Ne beszélj így! Persze, hogy nem és ha tudom, hogy ekkora ügyet csinálsz abból, hogy nem mondtam el Jess-nek hogy te vagy az, már rég elmondtam volna. De megígérem, hogy amint szóba áll velem elmondom neki az igazat. - húzott magához.
A pillanatot csak a csengő hangja zavarta meg, és mikor kinyitottam az ajtót azt hittem, mindjárt elájulok....
-Jess? Hát te?
-Beszélnünk kell!
-Most?
-Igen, bemehetek?
Hallottam a hangján hogy valami nincs rendben és mindjárt elsírja magát, de mivel tudtam ,hogy mit akar mondani, nem igazán szerettem volna vele bezsélgetni, pláne, hogí Jeson ott éltt az ajtó mögött.
-Öhm...tudod, hát...öhm az a helyzet, hogy...szóval...nagytakarítok! - nyögtem ki végül.
-Ha gondolod segíthetek.
-Nem!Izé...vagyis nem kell ,mert itt van az egyik barátom, és ő segít.
-Hát akkor majd visszajövök később.
Már majdnem sikerült leráznom , de valamin megakadt a szeme.
-Mi az? Mit nézel?
-Az az óra!
-Milyen óra.
-Az az óra az asztalon Jenson-é. - vágta ki az ajtót.
-Nem, nem az az óra....há..öh...Chris-é.
-Nem ez biztos, hogy nem Chris-é.
-Ugyan már? Miért ne lehetne Chris-nek is ugyanolyan órája? Biztosan egy helyről vették.
-Nem mert Jenson tőlem kapta és belegravíroztattam a nevét.


-Te vagy az? - nézett rám dühösen.
-Én mi? - próbáltam úgy tenni, mint aki semmiről se tud, de ekkor megjelent Jenson.
-Jess!
-Te képes voltál a legjobb barátnőmmel megcsalni! - vágta hozzá az órát, aminek a nyoma valószínűleg néhány hétig ott marad.
-És te? - fordult felém. - Te képes voltál lefeküdni a pasimmal!! Hogy tehetted ezt?
-Jess, én sajnálom, de... - vettem egy mély levegőt - ...de én szeretem! Nem 5 perce, nem 2 napja, nem 1 hete, már lassan 1 éve próbáltam elfelejteni, de mindig ott volt, mindig láttam és mindig rá gondoltam. Már amikor 2006 - ban találkoztunk, már akkor is volt valami, de akkor nem lett belőle  semmi, de most lehet. Igen, a legjobb barátnőm vagy és ezzel elárultalak, és csúnyán megaláztalak, de meg kell értened, ami tény az tény, és persze joggal vagy dühös rám, és én azt is megértem, ha többet szóba sem állsz velem és az összes újságban egy ribancnak állítasz be, de te ismersz, ezért azt kérem. hogy egy pillanatra tegyél félre mindent és gondold át, szerinted nekem könnyű, vagy Jenson-nek?
Mire elmondtam a kis monológomat Jess is leghiggadt egy kicsit, de még mindig dühös és zavarodott volt.
-Akkor én most megyek, majd ha sikerül magamban rendeznem a dolgokat talán
megbeszélhetjük. Remélem jól döntöttetek, mert ezzel sok mindenkinek okoztatok már fájdalmat.

2 megjegyzés:

  1. Tényleg összejöttek? Ez nagyon tetszik és nagyon remélem, hogy most már semmi nem fog belezavarni a kapcsolatukba. Tény, hogy ezzel sok embernek okoztak fájdalmat, de hát ha egyszer szeretik egymást? Remélem nagyon sietsz a folytatással, mert továbbra is nagyon kíváncsi vagyok!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Ejha! Hát mégis összejöttek? Bevallom, én mindig Niconak szurkoltam, de azért remélem Claire és Jenson boldog lesz együtt.
    Na igen, Jess... Teljesen érthető a reakciója, de szerintem egy kis idő múlva lehiggad és megbeszélik a dolgokat.
    Nagyon jó rész lett ismét, várom a folytit!

    Pusszó: Hooligirl

    VálaszTörlés