39.rész: Próbáljuk meg

A legközelebbi verseny, amire kimentem az az Európai Nagydíj volt.
-Örülök, hogy megint itt vagy velem. - fogta meg a derekam.
-Én is örülök, hogy itt lehetek veled. - öleltem át a nyakát.
-Szeretlek. - csókolt meg.
-Most nincs pályabejárás?
-A francba, tényleg. - lépett el tőlem. - Van kedved velem jönni?
-Persze.

Nagyon élveztem a pályabejárót Jensonnel. Kézen fogva sétáltunk, a pálya közepénél csatlakozott hozzánk Lewis is.
-Sziasztok! - köszönt Lewis.
-Szia! - köszöntünk egyszerre.
-Claire, régen láttalak.
-Én is téged.
-Ott vannak a Mercisek! - mutatott Jens Nico-ra és Schumi-ra.

-Sziasztok! - köszöntek a fiúk.
Én összenéztem Nico-val, végig engem figyelt, de én inkább az aszfaltot néztem.
-Eddig milyen a pálya? - kérdezte Schumi.
-Olyan, mint eddig. - feleltem.
A fiúk csak nevettek rajta, kivéve Nico-t, aki még mindig engem figyelt, de én olyan zavarban voltam, hogy azt sem tudtam mit mondhattam, ami ilyen vicces.
A többiek belemerültek a beszélgetésbe és ezt kihasználva Nico közelebb jött hozzám, de én próbáltam nem rá figyelni.
-Hogy vagy? - kérdezte kedvesen.
-Nem túl jól.
-Mi olyan érdekes a földön?
-Csak nem akarok rád nézni.
-Legalább őszinte vagy. - nevetett. - Beszélhetnénk négyszemközt?
-Nem. Hagyj békén. Szeretném elfelejteni azt, ami történt. - válaszoltam halkan.
-Miért vagy ilyen? Nem akarok neked esni. Csak megszeretném beszélni, ami történt.
-De nem történt semmi! - néztem a szemébe.
-Kérlek!
-Nem!Sajnálom.
-Minden rendben? - jött oda Jenson.
-Igen. - feleltem.
-Mondtad már a jó hírt?
-Milyen jó hírt? - nézett rám Nico.
-Terhes vagyok.
Ez a mondat hidegzuhany volt Nico számára, olyan ledermedve állt előttünk, hogy azt hittem úgy marad.
-Gratulálok! - mondta kissé szomorúan. - Jól nézel ki, nem látszik rajtad.
-Köszi.
-És hány hónapos?
Na ettől féltem, ha Nico megtudja mennyi idős, akkor neki is eszébe juthat az az este.
-2 - 2 és fél hónapos kb. - felelte Jens boldogan.
-Gratulálok mégegyszer, de nekem most dolgom van. Majd találkozunk. - intett.
De ezt már nem szomorúan közölte, hanem mintha rájött volna, nem biztos, hogy a baba Jenson-é.
Már nem olyan sűrűn, de még mindig voltak reggeli rosszullétek, és ez alól a péntek reggel sem volt kivétel. Éppen a szálloda mosdójából jöttem ki, amikor meghallottam Nico hangját.
-Gondolom nem tudja.
-Nem tudom miről beszélsz.
-Jaj, Claire! Dehogynem!
-Ha elmered mondani neki, még nem tudom mit csinálok veled, de biztos nem lesz kellemes.
-Nem akarok én neked rosszat, de szeretném tudni, hogy kié a kicsi.
-Teljesen mindegy, hogy kié, mert úgyis Jens lesz az apja.
-Jogom van hozzá, ha az enyém. - felelte dühösen.
-Te nem is akartál gyereket. Én kérdeztelek, de te jöttél azzal a "lassab leszek" dumával.
-Én soha nem mondtam, hogy nem akarok gyereket, csak azt mondtam, hogy nem most.
-Tudod mit, ennek semmi értelme, csak felhúzom rajta magam és az nem tesz jó se nekem, se a kicsinek. - tettem a hasamra a kezem.
-Szia Mir. - vettem fel a csörgő telefonom és hagytam ott Nico-t.
-Szia! Mi újság? Miért vagy ideges?
-Veszekedtem Nico-val.
- Jajj, szegénykém! Hol vagy most?
-Valenciában vagyok.
-F1?
-Igen. Miért kérded?
-Csak mert, ha esetleg otthon lettél volna, akor mondtam volna, hogy beugrom, de majd legközelebb.
-Te tudod, tőlem ide is jöhetsz.
-Nem, nem akarok zavarni. És amúgy hogy vagytok Jens-el?
-Jól, köszi.
-Történt valami előrelépés?
-Őszintén szólva...igen. - vettem egy nagy levegőt.
-Na! Micsoda? És még azt mondod nekem, hogy nincs semmi mesélni valód. Nem is tudom,ha nem kérdezek rá, akkor elmondtad volna-e.
-Jól van. ne haragudj.
-Ugyan. Rád. Dehogy. - nevetett. - És mi a nagy hír? Megkérte a kezed.
-Nem egészen.
-Akkor mi?
-Terhes vagyok.
-Hogy mi? - lett izgatott a hangja. - Gratulálok!
-Köszönöm.
-És mióta?
-Kb. 2 hónapja.
-És lehet már tudni...
-Nem. - vágtam közbe.
-Jól van Drágám. Most sajnos le kell tennem,de mégegyszer gratulálok és majd feltétlen hívj, ha Monacoba-n vagy.
-Rendben. Szia szia!
-Szia! Már mindenhol kerestelek.
-Azért még tudok magamra vigyázni. Csak terhes vagyok.
-Tudom,de annyira szeretlek.
-Én is szeretlek baby. - csókoltam meg.
-Menjetek szobára! - hallottuk meg Lewis hangját.
-Lewis!
-Claire! Beszélhetnénk?!
-Mit akarsz? - kérdeztem, mikor már Jens messze volt.
-Lehetnél egy kicsit kedvesebb is velem.
-Miért kellene kedvesebbnek lennem?
-Mert olyasmit tudok, amit lehet, ha a pasid megtud, egy jó hosszú magyarázkodásba kezdhetsz.
-Nem tudom miről beszélsz.
-Nicole látott titeket.
-Mit látott? Ott se volt a...
-Na, hol nem volt? Mégis csak történt valami.
-Nem tudsz te semmit!
-Az lehet, de épp eleget tudok ahhoz, hogy bajba kerülj.
-Miért csinálod ezt?
-Te sem voltál kedves soha hozzám, én most miért legyek az. Akárhányszor közeledni próbáltam feléd te mindig bunkó voltál. Egy kedves szavad nem volt még hozzám.
-Először is, te soha sem "közeledtél", hanem egyenesen nyomultál, másodszor, mindig ott volt Nicole, aki a kezdetektől fogva keresztbe tesz nekem, mert azt hiszi, hogy el akarlak venni tőle. Szerinted nekem könnyű?! Mindig gyáva voltál. Soha nem mondtad Nicole-nak, hogy nincs semmi közöttünk, mert nem akartad, hogy igaz legyen. De tudod mit mondd csak el Jens-nek, hogy....tudod te, és DÖGÖLJ MEG! - ordítottam a könnyeimnek küszködve.
-De soha nem adtál nekem esélyt.
-Ezt nem hiszem el. - tettem csípőre a kezem. Akarsz egy esélyt?! Rendben. Itt vagyok! Veled töltöm ezt a napot veszekedés és bunkózás nélkül. - törölgettem az arcomról a könnyeimet.
-Én ma nem...
-Nem érsz rá?!
-Mégis mit akarsz, hogy még én igazodjak hozzád?
-Képzeld Nico is dolgozik, Jens-nek is dolga van, de ha bármelyiket felhívnám, az biztos, hogy tudnának rám időt szánni, mert mindkettőjüknek fontos vagyok, és ezt én is megtennem értük. Szóval Lewis Hamilton - vettem egy nagy levegőt -, akarsz egy esélyt?
-Elvihetlek vacsorázni?
-Ahová csak akarsz. De tudnod kell valamit.
-Mit?
-Számomra csak egy férfi van. Tisztában vagy vele? - nézem rá kérdőn.
-Minden és mindenki változik. Nem tudhatod, hogy mit hoz a holnap.
-Egyetértek. Van kedved sétálni?
-Igen.
-Akkor induljunk!