Hiába próbáltam szóban és fizikailag is megakadályozni, Nico nem akarta abbahagyni. Habár Jens-t sem kell félteni, de Nico annyira dühös volt, hogy meg sem érezte, ha Jenson ütött.
Már mind a kettőjüknek vérzett orra, a szája, meg mindene. Végül Nico haverjai valahogy odakeveredtek és nagy nehezen szétszedték őket.
- Ha még egyszer Claire közelébe mész, nagyon megkeserülöd!
- Jól van Nico! - próbáltam nyugtatni. - Gyere, menjünk haza!
- Nem történt köztünk semmi! - válaszolt dühösen Jens. - Éppen ezt akartuk elmondani, amikor nekem estél.
- Gondolod, majd el is hiszem neked! Tudom,hogy még mindig szereted!
- Ha neki nem hiszel, akkor legalább nekem higgy! - szóltam közbe.
Egymás szemébe néztünk és láttam rajta, hogy fél.Fél attól, hogy elveszít és ezt nem tudta elviselni. Habár túl messzire ment, mindezt csak is azért tette, hogy tudjam, mennyire fontos vagyok neki.
- Gyere Kicsim! - fogtam meg a kezét.
Mikor hazaértünk leültettem a kanapéra, majd nem sokkal később a fürdőszobából jöttem ki, egy vizes törülközővel a kezemben. Megpróbáltam óvatosan letörölni róla, a vért, de állandóan mocorgott. Persze mindig az volt a kifogása, hogy fáj, amikor hozzáérek.
- Elég csúnyán elbántak veled. - próbáltam jobb kedvre deríteni.
- Micsoda? Az a senkiházi örülhet, ha nem kell kórházba mennie!
- Ne csináld! Már vége! Megverted, most már lépj túl rajta.
- Nem akartam neked fájdalmat okoz... Áúúúú...ni. Kicsit finomabban!
-Tudom és bocs. De már készen is vagyunk.
-Szeretlek! - csókolt meg.
Annyira dühös voltam rá, de nem tudtam neki ellenállni. Ráadásul talán így levezeti a maradék feszültséget és holnap már csak egy rossz emlék lesz, az ami az elmúlt hónapokban történt. Úgyhogy hagytam magam "elcsábítani"...
Másnap reggel arra keltem, hogy belesüt a nap a szemembe, ráadásul reggel 6-kor. Nico ebből persze semmit nem vett észre, és csak aludt tovább. Már nem is lepődök meg rajta.
Örülök neki, hogy kipiheni magát a tegnapi nap után, tényleg eléggé összecsaptak a feje fölött a hullámok.
Reggeli közben eszembe jutott, hogy még igazából sehogy sem állok a nyomozással és egy kicsit bele kellene húznom, nehogy még egyszer előforduljon ilyesmi. Igazából a képeken kívül, amit Nicole laptopján találtam, semmim sincs.
Reggeli után lementem egy kicsit kocogni, mikor összefutottam Seb-el.
-Szia! - köszönt rám.
-Szia! - öleltem meg, de gyorsan elhúzódtam, nehogy holnap már Seb-ről és rólam jelenjenek meg pletykák. - Mi járatban Monte Carlo-ban?
-PR-os cucc.
-Ahhha. Értem. Akkor hagylak dolgozni. Szia!
-Szia!
Az utca végén jutott eszembe, hogy Seb talán segíthetne nekem, de hiába kiabáltam neki, nem hallotta.
Az elkövetkező egy hétben csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan tudnám csapdába csalni Nicole-t és Vivian-t. Már-már annyira belemerültem , hogy elhanyagoltam Nico-t, ami miatt azért éreztem egy kis bűntudatot, amire persze ő rá is tett egy lapáttal.
- Olyan régen szexeltünk!
- Kicsim egy órával ezelőtt is azt csináltuk.
- Nem, max én csináltam, te meg csak feküdtél és elmerültél a gondolataidban.
- Ez nem is igaz.
- De igen, és szeretném tudni, hogy mi lehet ennél fontosabb.
- Most úgy érzem, minta meg lennél sértődve.
- Meg is vagyok, egy hete nem csinálsz semmit, csak felkelsz az ágyból, leülsz a géped elé, esetleg hagyod, hogy megdugjalak, este meg még egy puszit sem kaptam. És most sem figyelsz rám.
- Jajj Kicsim! Álltam fel a gép elöl és ültem a ölébe. Van amivel ezt mind jóvá tehetném? - csókolgattam a nyakát.
- Nem is tudom. - tettette a sértődöttet.
- Nem?!! - haladtam egyre lejjebb.
Nem kellett több Nico-nak egyből, rám vetette magát...
2012. július 22.
A mezőny megérkezett a Német Nagydíj helyszínére, a mai napon elfog dőlni, hogy ki nyeri a futamot.
-Jó reggelt!
-Nincs semmi jó benne!
-Valaki rosszkedvűen ébredt ma reggel, de én tudom mit tehetek ez ellen. - ültem rá.
-Most nincs kedvem.
-Hűűű...valami tényleg nincs rendben veled. - másztam le róla.
-Csak aggódok!
-A verseny miatt? Nem kell aggódnod miatta. Elvégre ez a hazai futamod és a Mercedes-é is.
A versenyzők már a rajtrácson, amint a piros lámpák kialszanak elrajtol a mezőny...
- A 17. helyről nem is olyan rossz, hogy a 10. lettél. - próbáltam felvidítani a páromat, aki láthatóan ideges volt valami miatt.
- Nem! De lehetett volna jobb is.
- Mi a baj?
- Semmi! Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vacsorázni. Mit szólsz hozzá?
- Rendben! Mikor?
-Legyen kilenc, addigra biztos végzek.
-Oké! - pusziltam meg. - Otthon várlak.
Remélem, tetszeni fog Nico-nak a ruhám és nem fogja túl kihívónak találni.
-Szi...Wooww! Gyönyörű vagy!
-Köszönöm!
Egy pár másodpercig csak álltunk és néztük egymást. Láthatóan tetszett a ruhám Nico-nak, de mégis olyan volt, mintha észre sem vette volna. Egész nap olyan furcsa volt, remélem nincs semmi baj.
- Mehetünk? - törtem meg végül a csendet.
- Persze! Gyere! - fogta meg a derekam.
Az biztos, hogy Nico soha nem aprózza el, amikor vacsorázni visz, de ez eddig mindenen túl tesz. Az egész étterem hatalmas fényárban úszik.
-Mr. Rosberg! -szólította meg a pincér. - Az asztaluk. Kérem kövessenek.
A pincér odavezetett minket az asztalunkhoz, ami az ablak mellett volt, amin keresztül látszott egy gyönyörű vízesés, ami gyönyörűen ki volt világítva.
-Ez gyönyörű!
-Igen, az! - felelte feszülten.
- Minden rendben?
- Persze! Csak éhes vagyok!
Nico egész idő alatt furcsán viselkedett, de nagyon aranyosan megpróbálta elrejteni,hogy mennyire ideges. Csak tudnám miért!
- Tudod, nekem van egy ötletem a desszertre. - simogattam a kezét.
- Igen? És mi az?
Érezhető volt a hangján, hogy egy kicsit kezd feloldódni.
- Az meglepetés!
- Nekem is van egy meglepetésem.
- Tényleg? És mi az?
Nico erőt vett magán és letérdelt elém. Elővett egy kis ékszeres dobozt, amitől olyan izgatott lettem, hogy majd kiugrottam a bőrömből, de még éppen vissza tudtam fogni magam. Mikor kinyitotta a dobozt, elállt a lélegzetem.
- Claire! Leszel a feleségem?
- Igen! - ugrottam a nyakába és megcsókoltam. - Nem hiszem el, hogy ezért voltál ideges egész nap. - folytak a könnyeim a boldogságtól.
- Azok után, amiken keresztül mentünk és ahogy viselkedtem, azt hittem, hogy nemet mondasz.
- De mégis megkérdezted.
- Bíztam benne, hogy ennek ellenére is ugyanúgy szeretsz,mint ahogyan én téged.
- Igen! Szeretlek! De most már tényleg megtartjuk azt az esküvőt!
- Megígérem! - csókolt meg.
- Nem tudom, mire gondolsz! - nevettem.
- Mi lenne, ha most rögtön hazamennénk?
- Nem bírsz magaddal?
- Nem! Az az ajánlat nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
A "desszert" méltó befejezése volt ennek az éjszakának...
