48.rész: Első randi!

-Hiányoztál! - hajtottam a fejem a mellkasára.
-Végül is,csak úgy félévre tűntél el.
-Nem is voltam olyan sokáig távol.
-Dehogynem. - simított végig rajtam.
-Hűtsd le magad!
-De annyira dögös vagy! - csókolt meg.
-És fáradt! Tudod az elmúlt fél évben nem csináltam ilyesmit.
-Úgy érted, hogy nem szexeltél már vagy hat hónapja?! - nevetett.
-Nem, én nem ezt mondtam...
-Semmi baj! - vágott közbe. -  Ez annyira aranyos! - mosolygott.
-De én igenis lefeküdtem másokkal, én...
-Ez olyan mintha másodjára vesztetted volna el a szüzességed.
-Ha-ha!Nem fogod hagyni, hogy elmondjam, amit akarok, igaz?!Akkor büntiből most alszunk és nem szexelünk.
-De...
-Sajnálom! - adtam egy puszit az arcára. - Jó éjt!
-Már reggel van. - felelte kissé csalódottan.
Úgy éreztem, hogy tiszta lappal indulhatok nála és ezért teljes erőmmel azon leszek, hogy bizonyítsak neki. Már nem egy esélyt kaptam tőle és mindig csalódnia kellett bennem,de mostantól minden más lesz.
-Örülök, hogy itt vagy velem!
-Kivel mással töltöttem volna az estét?!
-Csak mert tudod....amiket tettem és....
-Csss! - tette a szám elé a kezét.
-Ennek már vége! Mostantól csakis arra koncentrálunk ami van.
-Igenis!
-Na mit csinálunk?
-Mivel délután 2 van,és kb. 10 perce keltünk fel, ezért nem látok esélyt valami hatalmas programra! - mosolygott.
-Nekem lenne egy ötletem!
-Igen?! - húzta fel  a szemöldökét. - Benne vagyok...-elhúzódtam mielőtt megcsókolhatott volna.
-Nem ilyesmire gondoltam.
-Akkor mit szeretnél csinálni?
-Szeretném, ha együtt vacsoráznánk.
-Te most randira hívsz engem?  kérdi csodálkozva.
-Ó...nem!Illetve igen,de ez nem egy szokványos randi,ugyanis szeretném bebizonyítani, hogy mennyire szeretlek és éppen ezért ma én főzök.
Erre a kijelentésre muszáj volt elnevetnie magát, ami őszintén szólva elég rosszul esett.
-Ez nem vicces! - csattantam rá.
-Jól van sajnálom, de valljuk be őszintén,te nem tudsz főzni. - felelte még mindig vigyorogva.
-Majd meglátjuk....
Otthagytam és bevonultam a konyhába.Még hogy én nem tudok főzni, ezt kikérem magamnak!Lehet, hogy az elmúlt fél évben a világ legjobb szakácsainál tanultam. Ezt nem tudhatja...-fortyogtam magamban. Habár ez nem igaz, és nem is akarom a határaimat feszegetni, ezért valami könnyű, de  mégis gusztusos ételt fogok elkészíteni, már csak azért is , hogy leolvasszam azt a vigyort a pasim képéről. Igen az én pasim! Ez annyira jó érzés. Nico hozz vissza a képzeletemből...
-Nincs szükséged segítségre?
Magam elé bámulok és nem hogy segítségre volna szükségem, még hozzá se kezdtem a vacsorának, pedig, ha leakarom nyűgözni, akkor hozz kell látnom.
-Nem,nem ...köszi! Csak gondolkodok, mivel bizonyítsam be neked, hogy azért nem vagyok annyira rossz szakács. - mosolygok rá.
-Oké! - adja meg magát. - De ha kellek...
-Majd szólok!
Mintha ő jobban tudna főzni. Tipikus pasi, azt hiszi, hogy mindenben jobb, de majd én megmutatom neki...
Úgy döntöttem, hogy kétfogásos vacsorát főzök, és a második a desszert. A főétel citromos sült hal, tengergyümölcsei körettel és salátával, a desszert pedig tiramisu.
3 óra főzőcske után végre készen vagyok, megterítek és átöltözöm.
-Kész vagy?
-Igen, de megyek átöltözni. Addig ne leselkedj!
Mikor visszaérek látom , hogy Nico már tűkön ülve várja, hogy lássa mit alkottam a konyhában.
-Mr. Rosberg! A vacsora tálalva. - mosolygok.
-Köszönöm Miss Hall!
Kimegyünk a konyhába és látom, hogy tátott szájjal nézi a remekművemet. Én pedig önelégülten mosolyok, legalább a kinézet már siker. Remélem, hogy az íze is ilyen hatásos lesz.
-Jól néz ki!
Alig várom, hogy megkóstolja, addig én bele sem kezdek, amíg nem látom a reakcióját.
-És nagyon finom is! - feleli kissé meglepődve.
-Miért lep meg?
-Látom, most felettébb elégedett vagy magaddal.
-Miért nem lennék, viszont a desszertnél ne várj valami hatemeletes cukormázas tortát, nem akarlak elkapatni, már az első randin.
-Első?
-Igen! Ez a legelső randink! Tiszta lappal indulunk.
-Erre igyunk.
Elővesz egy behűtött pezsgőt és kép poharat hozzá.
-Nem is tudtam, hogy behűtött pezsgő üveg van a hűtőben.
-Általában nincs is, de ha már te is megleptél, akkor én is...
-Szeretlek! - fogom meg a kezét.
Ő csak mosolyogva tátogja nekem vissza, hogy "Én is!". Miután befejeztük a halat, utána elővettem a tiramisu-t, ami szintén nagyon finom volt, én pedig teljesen elégedett voltam magammal, hogy így megtudtam lepni.A vacsora után leszedtem az asztalt és elmosogattam mindent.
Megállapítottam, hogy a főzés elég fárasztó munka, ezért inkább csak különleges alkalomkor fogok főzni.
Mondjuk...soha.
A nappaliban látom, hogy Nico telefonál, én intek neki, hogy elmegyek lezuhanyozom. Attól függetlenül, hogy 2-ig csak az ágyban feküdtem, eléggé elfáradtam, ezért nem is vártam meg a páromat, csak bebújtam a jó meleg paplan alá, és már aludtam is...

Sziasztok!
Most nem résszel érkeztem hozzátok, csak szeretném közölni, hogy túl vagyok az érettségin és ezentúl megpróbálok minél sűrűbben részeket feltenni,illetve természetsen azelmaradt komikat pótolni!!:D

47.rész 2/2

-Félreérted! - mentegetőzött Nico.
-Nem hiszem! Ezt nem lehet félreérteni!
-Mi csak...tudod...csak....- próbáltam a legjobbat kihozni a helyzetből, de nem sikerült.
-Egymás szájában jártatok! Nem kell magyarázkodni. Habár nem igazán értem, azt hittem, hogy utálod a csajt. - mutatott rám, idegesítő higgadtsággal.
-Vivian! Kérlek! - szólt rá.
-Ezt majd otthon megbeszéljük. Menjünk. - fogta meg a kezét.
-Ne! - néztem rá kérlelően.
-Nico! - szólt rá a barátnője.
-Sajnálom! - felelte szomorúan. - Viviennek igaza van. Később találkozunk.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy annak ellenére, ami az előbb történt köztünk, én már elvesztettem Nico-t, amiért csakis  magamat okolhatom.Rájöttem, hogy addig játszadoztam mindenkivel, míg végül egyedül maradtam. Nico tovább lépett, Jens nem is akar szóba állni velem, Kimi-nek csak szexre kellek. Az egyetlen ember, aki még nem utál az Seb, de vele meg olyan ritkán találkozom, hogy őt nem is tudnám megbántani. Most, hogy tudom senkire sem számíthatok, talán jobb lenne, ha egy kis időre eltűnnék. Talán mindenkinek jobb lenne, h békén hagynám őket és nem avatkoznék az életükbe.Elhatároztam, hogy hosszabb időre elmegyek, nem szólok róla senkinek és tiszta lappal kezdek mindent...

2012. április 15.

Hihetetlen felhajtás volt vasárnap Kínában. A nézők már alig várták, hogy elkezdődjön a futam. A pilóták már a rajtrácson sorakoztak, az első sor a Mercedes-é volt. Nico jól kapta el a rajtot és egyedül Schumi tudta tartani vele a lépést, de sajnos nem sokkal később kénytelen volt feladni a verenyt a 2. helyről. Jenson volt az egyetlen, aki feltudta venni a versenyt az élen haladó Merci-vel, de a jó taktikának köszönhetően az első helyet Nico szerezte meg, a dobogóra még a két McLaren-es pilóta állhatott fel. Nagyszerű volt együtt látni a dobogón Nico-t és Jenson-t és úgy tűnt, mintha eltűnt volna a feszültség közöttük és nagyon jó barátok lettek. Szerettem volna gratulálni a győzelméhez, de nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet. Úgy döntöttem, hogy majd a szállodában megkeresem,még nem zaklatom, had élvezze a megérdemelt győzelmet.
Sokáig vártam,utána gondoltam benézek a partira. Hihetetlen hangulat volt, leültem a bárpulthoz és rendeltem magamnak egy italt.
Nem telt el sok idő, és még társaságom is lett.
-Na, hogy tetszik?
-Gratulálok a csapatnak.! É sajnálom, hogy fel kellett adnod a versenyt.
-Remélem lesz még ilyen lehetőségem idén, de az mindenképpen pozitív, hogy végre sikerült nyernünk. De gondolom nem miattam jöttél.
-Nem, valóban nem. De nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt idejönnöm. Amikor megláttam a dobogón, azt éreztem, hogy teljesen felszabadult,boldog és ez talán azért van, mert én nem zavartam össze mindent.
-Had áruljak el egy titkot! Az elmúlt időszakban, akárhányszor beszéltünk, minden alkalommal szóba kerültél. Ő még mindig szeret téged, de az az élet nem kell neki, amit akkor adtál.
-Hmm! Köszönöm!
-Nincs mit! És most menj,és keresd meg!
Elég nehéz volt ebben a tömegben megtalálni bárkit is, de szerencsém volt, mivel az este sztárját nem volt túl megerőltető dolog észrevenni. Egy ideig figyeltem,és mikor alkalmasnak találtam az időt, léptem.
-Gratulálok! - álltam elé kissé félénken. - Megérdemelted.
-Köszönöm! És örülök, hogy láttad.
-Igen, én is. - mosolyogtam.
Néhány percnyi kínos csönd következett, amit végül Nico tört meg.
-Túl hangos a zene! Nincs kedved kimenni egy kicsit?
-Nem akarom ellopni az est sztárját!
-Szerintem 5 percbe senki nem hal bele.

-Ez gyönyörű!
-Nálad nem szebb!
-Ó, ezt csak a pia miatt mondod. - löktem meg egy kicsit.
-Vagy, azért mert ez az igazság, és lehet,hogy egy kicsit a pia is benne van.
-Vissza kellene mennünk,a barátnőd és a csapat már biztosan vár.
-Szakítottunk!
-Mi? Miért? - kérdeztem meglepetten.
-Nem tudom, valami hiányzott. Valami, ami veled meg volt. - fordult velem szembe.
-Túl sokat ittál! Nem tudod mit beszélsz!
-Először is finn vagyok, bírom a piát, másodszor, már láttál részegen és az nem ilyen és harmadszor az isten szerelmére egyszer az életben fogd már be. - csókolt meg.
Hossz percekig csókolóztunk,legszívesebben már itt helyben megadtam volna magam neki, de a nyilvános helyeken a szex midig is tabu volt számomra.
-Vissza kell menned! - húzódtam el.
-Nem, nekem itt kell lennem. - csókolt meg ismét.
-Nem! - nevettem. - Úgy értettem, hogy vissza kell menned,de velem.
-Rendben, de nem maradunk túl sokáig.
-De igen is addig maradunk, amíg kell. Ez a te estéd és nem hagyom, hogy csak azért mert pasi vagy, ne élvezd ki az alkalmat.
-Ez most fájt! - tetette a sértődöttet.
-Majd kiengesztellek, de most menjünk.
Visszamentünk a buliba, ahol tényleg nem vették észre hogy leléptünk. Egész este táncoltunk, ittunk, ünnepeltünk, nagyon jól szórakoztunk. Nico hotelszobájába reggel 5-kor értünk fel, de a buli számunkra még közel sem ért véget...

47.rész 2/1

-Köszönöm, hogy segítesz. - bújtam Kimi mellé a kanapén.
-Nem kell megköszönnöd. - simogatta a hátam.
-De igen! És ezért főztem neked egy teát. - nyújtottam át a bögrét.
-Köszi! Milyen?
-Nem tudom, valamilyen gyümölcsös. Ízlik?
-Igen, nagyon finom. - kortyolt bele. - Hogy érzed magad? - nézett mélyen a szemembe.
-Nem is tudom. Nem tudom, hogy mondjam el, elsősorban Nico-nak, de Jenson-nek se lesz könnyű.
-Talán először fel kellene hívnod Nico-t és utána Jenson-t. Szerintem neki lesz nehezebb, elvégre az...
-Ne! Kérlek ne fejezd be a mondatot. - állítottam meg a sírás határán.
-Ne haragudj! - simogatta volna meg az arcom, de én elhúzódtam.
-Nem a te hibád. - álltam fel. -Inkább megyek és lefekszem. - mutattam a háló felé.
Tudom, hogy nem akart megbántani és remélem,hogy ezt ő is tudja, de ez még mindig nagyon fáj. Ez egyáltalán nem könnyű és sajnos rajtam kívül másnak is szenvednie kell emiatt és lassan itt lenne az idő elmondani.
Kicsit szundikáltam az ágyban utána erőt vettem magamon és a kezembe vette a mobilt. Kikerestem Nico számát és tárcsáztam....Sokáig csengett, de utána felvette.
-Szia! - köszönt boldogan.
-Szia Nico! - piszkáltam a takarómat. - Figyelj csak...ööö...esetleg, talán, valamikor ráérsz? - kérdeztem kissé lehangoltam.
-Minden rendben?
-Nem! - csuklott el a hangom.
-Jól vagy? - kérdezte aggódva.
-Beszélnünk kell! Mikor érsz rá?
-A hétvégén talán,de...
-Jó akkor majd hívj, ha ráérsz. - tettem le.
-Bejöhetek? - kopogott Kimi.
-Persze. - próbáltam eltüntetni a könnyeimet.
-Jól vagy? -  ült le az ágy szélére.
-Felhívtam Nico-t.
-És?
-Megkértem, hogy amikor ráér jöjjön el, mert beszélnem kell vele.
-És eljön?
-Remélem.
Kimi egész végig mellettem volt, amiért nagyon sokkal tartozom neki, de azt nem kérhetem, hogy miattam hanyagolja a családját. Megmondtam neki, hogy most már egyedül is boldogulok, és hogy köszönöm, amit értem tett. Habár ellenkezett, sikerült meggyőznöm azzal, hogy Nico úgyis nemsokára eljön és akkor majd ő segít nekem. És amúgy is szerettem volna egy kicsit egyedül lenni és gondolkozni, mielőtt közlöm Nico-val, ami történt.
Éppen a mondandómon gondolkoztam, amikor hallottam, hogy valaki kopogtat. Biztosra vettem, hogy Nico az. Erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót.
-Minden rendben? - rontott be szó szerint.
-Valami fontosról kell beszélnünk. Gyere! - fogtam meg a kezét és ültettem le. -Én...én...én nem is...nem is tudom, hogy hol kezdjem.
-Megijesztesz! Mondd el!
-Sajnálom! - tört ki belőlem a sírás.
-De mit? Nem tettél semmit.
-Nico, én...én - szipogtam - én nem...nem vagyok már állapotos.
-Mi? - fagyott le. - Én ezt, ezt nem...nem értem.
-Az egyik este arra ébredtem, hogy iszonyúan fáj a hasam és még véreztem is, és az orvos azt mondta, hogy sajnos már ők sem tudtak mit tenni.
-Ne haragudj, de fel sem tudom fogni. - állt fel nyugtalanul.
Néhány percig csend uralkodott, végül az Ő törte meg a csendet.
-És te hogy vagy? - fogta meg a kezem.
-Azt mondták, hogy nem kell aggódnom, mert lehet még kisbabám, csak most pihennem kell. - És te hogy vagy?
-Nem tudom! Nem tudom, mit érzek, illetve szörnyen érzem magam, de...de...
-Tudom! - öleltem meg. - Van kedved itt maradni? - Majd ha egy kicsit tisztábban tudsz gondolkodni, akkor esetleg átbeszélhetnénk jobban ez az egészet, vagy hogy mi lesz!
-Jó! Rendben, de most sétálok egyet.
Tudtam, mit érez most, de ezt nem lehet egy óra alatt kiheverni. Időt kell neki adnom és majd meglátjuk, hogy mi lesz. Remélem, hogy együtt sikerül túljutnunk ezen.
Már elég későre járt, és Nico még sehol sem volt, kezdtem egy kicsit aggódni, Hiába hívtam, nem vette fel a telefont. Írtam üzenetet, arra se válaszolt. Nagyon ideges lettem, mi van, ha történt vele valami, vagy ha valami hülyeséget csinált. Leakasztottam a dzsekimet és elindultam megkeresni.
Jártam az össze bárban , az összes étteremben ,vendéglátó helyen, de sehol sem volt. Mikor hazafelé tartottam eszembe jutott, hogy a parkban meg sem néztem. Ez volt az utolsó ötletem, és mivel tűvé tettem érte az egész várost, reménykedtem, hogy itt lesz. Végigjártam a parkot, de csalódnom kellett, ettől még jobban megijedtem és még idegesebb lettem. Hol a fenében lehet!

Folyamatosan hívtam, de most sem válaszolt. Nem tudtam mit tenni, elindultam haza. Amint visszaértem megláttam Nico-t, aki szintén visszaért.
-Neked teljesen elment az eszed? - ütöttem meg a mellkasát teljes erővel. - Tudod, hogy aggódtam érted! - kiabáltam vele az utcán.
-Ne csináld! Mindenki minket néz!
-Nem érdekel! Tudod, hányszor hívtalak, hogy hány üzenetet írtam? Azt hittem, hogy már valami hülyeséget csináltál, vagy valami bajod esett.
-Csak egyedül akartam lenni!
-Tudom! Én is! De nem tűnhetsz el csak úgy! - bújtam hozzá. - Úgy aggódtam!
-Ne haragudj!
-Ígérd meg, hogy nem csinálsz többet ilyet! - néztem mélyen a szemébe.
-Ígérem... - hajolt közel.
-Lehet, hogy ezt nem...nem...
-Szeretlek!
-Én is! - csókoltam meg.
Olyan jó volt ismét érezni a csókját. Nem igazán érdekelt, hogy Monte Carlo kellős közepén, mindenki minket figyelt, kivéve egy valaki....Na, ő volt az , akinek nem kellett volna ott lennie...
-Ti meg mit csináltok itt?
Hirtelen eltávolodtunk egymástól és zavarunkban azt sem tudtuk megmondani, hogy fiúk vagyunk-e, vagy lányok, nem hogy azt, hogy mit csinálunk.

46.rész: Kimi

Szerettem volna megbeszélni a dolgokat mindkettőjükkel, de nem vagyok biztos benne, hogy hajlandóak lennének leülni egymással, pedig ez nagyon fontos mindannyiunk számára. Jens nem hívott, ezért gondoltam, hogy még kell neki egy kis idő, csak sajnos nincs már túl sok. Mikor kiértem a nappaliba Nico már ébredezett, de őszintén szólva elég rosszul nézett ki.
-Jó reggelt!
-Álmodom? - kérdezte kómásan.
-Nem, csak a kanapémon aludtál.
-És hogy kerültem ide? - ült fel.
-Nem emlékszel?
-Nem tudom. De azt hiszem, hogy le kellene zuhanyoznom.
-Nem tudok semmilyen ruhát adni, még nekem sincs itt minden holmim.
-Az be se férne ide. - viccelődött.
-Inkább menj el zuhanyozni és majd kitalálunk valamit.
-Nem jössz? - mosolygott.
-Nyomás!
Amíg Nico zuhanyzott rendet raktam utána, sőt még egy szendvicset is összedobtam neki, hátha éhes lesz, de ha nem, az sem baj mert én megeszem. Kicsit elgondolkoztam rajta, hogyha esetleg Jens-el nem békülnénk ki Nico-val talán úja együtt lehetnénk, de gyorsan elhessegettem magamtól ezt a a gondolatot, mert ez nem fordulhat elő, meg kell bocsájtania nekem. Hibáztam, és talán hamarabb el kellett volna mondanom neki, de gyáva voltam és féltem attól, hogy nem lesz jó vége és végtére is, igazam lett. Ebből az elképesztően értelmes gondolatmenetből a csengő hangja hozott vissza. Kinyitottam az ajtót és Jenson állt velem szembe.
-Bejöhetek?
-Persze.
-Gondolkodtam egy kicsit és....
Ebben a pillanatba megjelent Nico egy szál törülközőben, ami persze nem tetszett mindenkinek...
-Figyelj csak, arra gondoltam, hogy... - kezdett bele a mondatba, de ekkor meglátta a pasimat. - Ajjaj! Talán most jobb, ha megyek.
-Nem, nem. Talán jobb, ha én megyek.
-Ne, félreérted! - húztam vissza.
-Nekem nem úgy tűnik! - felelte dühösen.
-De nem történt köztünk semmi. Csak...nem tudott hazamenni ,mert olyan részeg volt és engem hívtak fel, hogy segítsek neki.
-És miért nem vitted haza?
-Mert nem akarta, hogy Viven olyan állapotba lássa.
-De azt még mindig nem értem, hogy miért áll egyszál törülközőben velem szembe. - mutatott az exemre.
-Mert úgy nézett ki, mint aki....nem tudok semmilyen hasonlatot mondani, szarul nézett ki és kész!
-Kössz!
-Nem feküdtem le vele! Hinned kell nekem!
-Nem, valóban nem szexeltünk, de csókolóztunk.
-Pofa be! - fordultam felé.
-Talán majd, ha eldöntötted, hogy mit akarsz, akkor majd beszélünk.
-Lehet, hogy ez soha nem fog megtörténni.
-Te maradj csendben! - nézett Nico-ra. - Te meg végre döntsd el, hogy mit akarsz!
-Szerintem már döntött.  - vágott közbe. - Végülis az én gyerekemet várja.
Valahol Jens-nél is meg kell húzni a határt és ez volt a határ. Nekiesett Nico-nak - na ezért egyikőjüket sem kell félteni - hiába próbáltam szétszedni őket nem tudtam mit tenni, kiabáltam nekik, hogy hagyják abba, de mintha meg sem hallották volna, ugyanúgy verekedtek. Szerencsére valahonnan előkerült Kimi és ő segített szétszedni őket.
-Nektek teljesen elment az eszetek? - kiabáltam velük.
-Nem tehetek róla, hogy nem tudja elfogadni a tényt, hogy a gyerekemet várod.
-Kifelé, mind a ketten. - mutattam az ajtóra.
-Azért még felöltözhetek?!
Megvártam, míg mind a ketten elmennek. Alig tudtam elhinni, hogy tényleg egymásnak estek, így hogy bízzak meg bennük.
-Jól vagy? - kérdezte Kimi.
-Persze. Köszönöm.
-Nem kell megköszönnöd semmit.
-Te amúgy mit keresel itt?! - néztem rá kérdőn.
-Kíváncsi voltam hogy vagy.
-Szerintem látszik rajtam.
-Ugyan, ne foglalkozz velük. - simogatta meg az arcom.
-Inkább foglalkozzak veled? - mosolyogtam rá.
-Na látod, ez egy jó ötlet. - csókolt meg.
-Biztos vagy benne? - húzódtam el.
-Teljes mértékben. - döntött hanyatt.
-Kimi! Én tényleg nem akarok ünneprontó lenni, de most nincs kedvem hozzá.
-Te lázas vagy? - tette a homlokomra a kezét.
-Ne hülyéskedj! De ha van kedved, akkor itt maradhatsz.
-Akkor maradok! Hátha meggondolod magad. - csókolt meg.
Lementünk sétálni a parkba Kimi-vel, fagyiztunk, beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Kibeszéltük az összes pilótát, kiderítettünk mindent egymás gyerekkoráról és életéről. Este Kimi meglepett, ugyanis főzött vacsorát. Megállapítottam, hogy nagyon finomat tud főzni. Elég kimerítő volt számomra ez a nap, amit Kimi is látott rajtam, ezért nem erőltetett semmit, csak lezuhanyoztunk és elaludtunk egymás mellett.
Éjjel arra ébredtem, hogy iszonyúan görcsöl a hasam és vérzek. Felébresztettem Kimi-t, hogy segítsen és vigyen be a kórházba. Ő hirtelen kipattant az ágyból, segített felöltözni és a kezében vitt ki a kocsihoz. Azért ezt sohasem gondoltam volna róla, ez egy kellemes meglepetés volt a számomra, hogy Kimi Raikkönen ennyire segítőkész és, hogy ennyire aggódik értem. Padlógázzal hajtott a kórházig, szerintem a versenypályán nem száguldozik ennyivel. Amint beértünk a kórházba egyből kerített nekem egy orvost és végig mellettem maradt, amire nagy szükségem volt.
-Nagyon sajnálom kisasszony, de már nem tehettünk semmit. - jött oda az orvos.
Nem is tudtam reagálni, úgy leblokkoltam a hír hallatán, nem tudtam elhinni, hogy ez megtörténhet.
Éreztem Kimi ölelését, de mozdulni sem tudtam.
-Minden rendben lesz. - próbált nyugtatni.
-Mégis, hogy lenne minden rendben? - néztem rá könnyes szemekkel, mikor már végre "magamhoz tértem".
-Csss!Itt vagyok! Segítek!
-Haza akarok menni! - dobtam le magamról a takarót.
-Jól van! Hazaviszlek. Nyugodj meg!
A visszafele úton nem szóltunk egymáshoz, annyira magam alatt voltam, hogy nem is figyeltem a finnre, pedig ő csak segíteni akart. Kiszálltam a kocsiból és ő is így tett.
-Most szeretnék egyedül lenni. - fordultam felé.
-Szerintem ez nem túl jó ötlet.
-Tudom, hogy csak segíteni akarsz, de most egyedüllétre van szükségem.
-Akkor majd alszom a kanapén és te egyedül lehetsz a hálóban, de nem hagyom, hogy ezt egyedül csináld végig.
-Miért törődsz velem? Hiszen...hiszen csak szexelünk. Semmi közünk nincs egymáshoz.
-Tudom, hogy ezeket csak azért mondod, mert dühös vagy, de ezzel nem fogsz elriasztani.
-Az egész az én hibám! - ültem le sírva a lépcsőre. - Ha jobban odafigyelek, akkor ez nem történik meg.
-Az orvos azt mondta, hogy nem a te hibád, ez bárkivel, bármikor előfordulhat.
-Nem is mondott ilyet!
-De igen, csak nem figyeltél, ami érthető. - simogatta a hátam.
-Lehet, hogy ez egy jel?
-Hogy érted?
-Lehet hogy azért történt mindez, mert én nem vagyok anyának való, lehet, hogy a rossz döntéseim miatt van mindez?
-Ne mondj ilyeneket! Hülyeségeket beszélsz! Menjünk be!
Felmentünk a lakásba, azt azért mégse kérhettem Kimi-től, hogy a kanapén aludjon. Megkértem, hogy feküdjünk le ugyanúgy és majd reggel beszélhetünk.
A reggelből dél lett, ugyanis addig aludtam, Kimi már a nappaliban tévézett és közölte velem, hogy mindkét pasi már vagy háromszor hívott.
-Most nincs kedvem velük beszélni. - vettem ki a kezéből a mobilt.
-Előbb-utóbb el kell nekik mondanod.
-De előtte még nekem kell túl lennem rajta. - bújtam hozzá.
-Hogy érzed magad? - nyomott egy puszit a fejemre.
-Kicsit jobban, de még mindig szörnyen érzem magam. - Mit nézel? - váltottam.
-Öhm. Fogalmam sincs. Valami ausztrál focit, de még nem tudtam rájönni, hogy mik a szabályok.
-Én imádom az ausztrál focit! - vettem ki a távirányítót a kezéből.
-Akkor elmagyarázhatnád a szabályokat.
-Oké! Két csapat játszik egymással, a gólt, csak rúgni lehet, passzolni lehet lábbal is meg kézzel is.
Ugyanúgy vannak bírók a meccsen, mint az európai fociban. A középkezdést a játékvezető kezdni a labda feldobásával. Valójában inkább hasonlít az amerikai focira, mint az európaira.
-Ennyi?!
-Kezdetnek elég, ha ennyit tudsz. - mosolyogtam.
-Örülök, hogy mosolyogni látlak. - hajolt közelebb.
-Ne, ez még nekem túl korai.
-Persze. Bocs.
-Semmi baj. Igazából köszönettel tartozom, hogy segítesz és megpróbálod elterelni a figyelmem a kérdéseiddel.
-Akkor jó, mert még egy hétig itt leszek! - nevetett.
-Mi? Neked nem kell dolgozni?
-Tudod a rali naptár nem olyan hosszú.
Az elkövetkezendő 2-3 napban tényleg egyre jobban és jobban éreztem magam, ami Kimi-nek volt köszönhető, de azért még a távolságot tartottam. Próbáltam felkészíteni magam, hogyan közöljem ezt a fiúkkal.

45.rész: Szembenézni a tényekkel

Éjfélkor arra ébredtem, hogy valaki dörömböl az ajtón, mikor megláttam, hogy  Jenson az, megkönnyebbültem, mert fogalmam sem volt róla, hogy hová tűnt és nagyon aggódtam érte.
Olyan részeg volt, hogy alig bírt állni a lábán, de nem hagyta, hogy segítsek neki, még mindig nagyon dühös rám, ami érthető.
-Hogy tehetted ezt? - kérdezte a kanapén eldőlve.
-Én..én..nem tudom, egyszer csak megtörtént.
-Miattam hagytad el és most visszamész hozzá.
-Nem! Nem megyek! Én téged szeretlek!
-Neki is ezt mondtad, amikor elmondtad neki, hogy lefeküdtél velem?!
-Jenson! Kérlek bocsáss meg!
-Nem akarom, hogy...hogy...bármi közöm is legyen hozzád! - nézett a szemembe.
-Jenson!
-Te sosem szerettél, csak kihasználtál!
-Nem, ez nem igaz! Ne mondj ilyeneket! Igen, tudom, hogy hibáztam. de még mindig szeretlek!
-Tudod milyen fájdalmat okoztál? - nézett rám könnyes szemekkel.
-Nem, elképzelni sem tudom. - feleltem halkan.
-Pedig, végre úgy éreztem, hogy lehet egy családom, és...
-Csss! Pihenj egy kicsit. Sokat ittál. - simogattam a hátát.
-Ne mond meg nekem, hogy mit tegyek, inkább menj el Rosberg-hez! Mindkettőnkkel jól elbántál és képzeld, őt sajnálom, azért mert belekeveredett. Mert te vagy a hibás!
-Hogy mondhatsz ilyet?!
-Talán nem így van?
-Nem! Hibáztam, de nem kenheted rám az egészet. Sajnos a hibám nagyobb következményekkel járt, mint amire számítottam, de már nem tudom visszacsinálni.
-Hagyj magamra!
-Jenson!
-Szeretnék egyedül lenni!
-De ígérd meg, hogy reggel megbeszéljük! Kérlek!
-Rendben , de most hagyj!
Nagyon sajnáltam Jenson-t, és azt is, hogy ilyen állapotba került miattam. Ő nem érdemelte meg amit vele tettem, sőt Nico sem.Nagyon szerettem volna Jenson-nel tisztázni a dolgokat és reménykedtem benne, hogy sikerül megoldani.
-Jó reggelt!
-Szia!
-Akkor megbeszélhetjük a tegnap történteket?! - kérdeztem félve.
-Fáj a fejem, most nincs kedvem hozzá.
-De megígérted!
-Mondom, hogy fáj a fejem, miért nem tudod megérteni? - kiabált.
-Csak szeretném tisztázni a dogot!
-Nincs mit tisztázni. Adj még egy kis időt, kérlek! Tartsunk egy kis szünetet.
-Te most szakítasz velem?!
-Még nem tudom, hogyan tovább, de át kell gondolnom a történteket, most még minden olyan kusza.
-Legyen, akkor kiveszek egy lakást, valahol a környéken, és ha majd készen állsz, kérlek hívj.
-Megígérem.
Összeszedtem néhány holmimat és kerestem egy helyet, ahol egy kis ideig lakhatok. A barátom szavaiból világossá vált számomra, hogy most nagyobb a baj, mint hittem és viselnem kell a következményeket. Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez az állapot, de az az egy biztos, hogy bármi is történjen, ezentúl előrelátóbbnak kell lennem és nem hibázhatok ekkorát.
Berendezkedtem az "új" ideiglenes lakásomba, amiben egy gyönyörű, tengerre néző szoba volt. Monaco mindig is tetszett, még azelőtt, hogy megismertem volna a pilótákat, mert elképesztő kilátás nyílik mindenre.

Este, miután kipakoltam a cuccaimat vettem egy jó forró nyugtató fürdőt, vagy éppen csak szerettem volna, mert pontosan, akkor a mikor beszálltam a kádba - mikor máskor - , megcsörrent a mobilom. Ismeretlen volta a hívószám, az ilyeneket nem is igazán szoktam felvenni, de most valamiért mégis megtettem.

-Hallo?!

-Hallo!

-Kivel beszélek?

-Maga Claire?

-Igen, miért? Ki maga?

-Én a Jimmy'z Sporting Pub főnöke vagyok és van itt egy úr, aki a maga telefonszámát adta meg, ha esetleg szüksége lenne önre.

-Ezt nem igazán értem! Kinek van szüksége rám este 10-kor?!

-Az úr tegnap este is itt volt és elég részegen távozott, de ma este már úgy jött ide és most kellene valaki, aki hazaviszi és ezért hívtam fel magát.

-És megtudhatnám, hogy ki ő?

-Sajnos nem tudom megmondani kisasszony, csak annyit mondott, hogy hívjam magát!

-Értem, akkor kérem mondja meg az úrnak, hogy hamarosan odamegyek.

Ötletem sem volt, hogy kinek van szüksége rám, eszembe jutott Jenson, de ő reggel józannak tűnt és nem hiszem, hogy visszament volna, ráadásul az a bár Monte Carlo másik felén van, így nem lehetett ő. Vezetés közben végig azon gondolkoztam, hogy ki keres engem, de senki nem jutott eszembe.

Ahogy az utcán haladtam megláttam Nico új csaját, aki szintén észrevett és leintett.

-Szia! Claire, igaz?

-Igen!

-Nézd, nem tudom, hogy mi volt közted és Nico közt, és nem is igazán érdekel, mert te a múltjához tartozol, de egy kicsit aggaszt az ami a múltkor történt.

-Nézd, te egy kedves lánynak tűnsz és ami Nico és köztem történt mr régen véget ért, és nem is akarok közétek állni, szerintem vele kellene erről beszélned.

-Ha tudnám hol van. - motyogta.

-Mi? - néztem rá értetlenül.

-Semmi, nem lényeges. Hagyjuk!

Ekkor beugrott, hogy ki is lehetett az, aki engem keresett, Nico az, akinek a gyerekét várom és szegényt is nagyon meglepte a hír, ráadásul elég csúnyán közöltem vele.

-Bocs, mennem kell!

-Rendben. Remélem még találkozunk!

Padlógázzal hajtottam a bár felé, és nagyon aggódtam, Nico miatt, ugyanis a telefonban nem mondtak túl pozitív dolgokat, csak azt, hogy hulla részeg.

-Hello! Claire vagyok. - szaladtam a pultoshoz, aki az egyik sarokba mutatott. - Köszönöm! - Nico!

öleltem meg.

-Claire! Nem...nem akartam, hogy idegyere, de a főnök ragaszkodott hozzá, mert szerinte már le..leittam magam a sárga földig.

-Miért csináltad?

-Szerinted? A képembe ordítod, hogy gyereket vársz tőlem. - Hé, pincér! Még egyet! - mutatott egy teljesen üres Bacardi-s üvegre.

-Eleget ittál már!

-Ne...neked f...fogalmad sincs, ho..hogy ez milyen ér..érzés!

-Majd, ha összetudsz rakni egy épkézláb mondatot, akkor majd elmondod, hogy milyen érzés, de most hazaviszlek! - fogtam meg a kezét.

Nem, nem megyek sehova.

-De részeg vagy!

-Akkor nem mindegy, már az az egy üvegecske?

-Húúú...hallod?!! Egy fogmosás azért nem ártana.

-Itt az itala uram!

-Kössz! Haver! - nevetett.

-Nico fejezd be!

-Mert ha nem, mi lesz?

-Kérlek!

-Tudod, jól elbántál velünk, de többé nem táncolok úgy, ahogy te fütyülsz.

-A barátnőd is aggódik érted.

-Mi?

-Találkoztam vele és fogalma sem volt róla, hogy merre vagy.

-Kedves lány, igaz?!

-Annak tűnik.

-Csak kár, hogy nem szeretem! - húzta le az első poharat, amit persze tele töltött.

-Mi? - néztem rá hatalmas szemekkel.

-Bizony! Téged szeretlek! - mutatott rám. - És ez a legrosszabb. - töltötte a következőt.

-Te...te túl részeg vagy. Fogalmad sincs róla, hogy mit beszélsz. - feleltem zavartan.

-De bizony!

-Nem!

-De de!

-Nem!

-Miért nem akarod elfogadni?

-Mert úgy vigyorogsz, mint a tejbe tök, amikor beszélsz és fogalmam sincs róla, hogy mi volt az igaz abból ,amit eddig mondtál. Viszont azt tudom, hogy a pia miatt mondasz ilyeneket, és a pia miatt vigyorogsz.

-Ha már ilyen nagy sza...szak..szakré...szakt... na, hogy a francba van ez a szó?

-Szakértő. - segítettem.

-Aha. - mosolygott. Szóval, ha már ilyen szak..szakr...a kurva életbe, szóval az vagy, akkor azt is tudnod kell, hogy aki be van rúgva az nem hazudik.

-Ahha! Szóval beismered, hogy részeg vagy!

-Lehet, hogy egy kicsit sokat ittam. - mosolygott.

-Kicsit? Az előbb hozták ki az üveget, és már több, mint a fele hiányzik.

-Jó...meg..megígérem, hogy ez az utolsó.

-Gyere, hazaviszlek!

-Nem akarok hazamenni anyuci!! - "hisztizett".

-Pedig itt nem maradhatsz!

-Ha így megyek haza, akkor magyarázkodhatok a csajomnak, hogy mi a francért vagyok részeg.

-Jó, akkor elviszlek magamhoz, de reggel mikor felkelek már ne legyél ott. És tied a kanapé.

Elvittem Nico-t magamhoz, ami nem volt egyszerű, ugyanis alig bírt állni a lábán, és még ráadásul beszállás közben be is verte a fejét. Egy gyerekkel is nehéz, attól függetlenül, hogy még csak a hasamban van, na de kettővel...

Nagynehezen felmentünk a lakásomba, lefektettem a kanapéra, segítettem levenni a cipőjét, majd átöltöztem.

-Megfelel? - kérdeztem tőle.

-Még egy takarót sem kapok? - nézett rám hatalmas bociszemekkel.

-Várj, mindjárt jövök.

-Tessék! - terítettem rá. - Jó éjt Nico!

-Maradj. - húzott magára.

-Mi a fenét csinálsz?

-Megcsókollak.

-Nem csinálsz te se... - folytattam volna, de csókkal befogta a számat.

Hosszú percekig csókolóztunk, mire végre feleszméltem.

-Neked van barátnőd! - húzódtam el.

-Már mondtam, hogy nem szeretem!

-Részeg vagy, nem tudod mit beszélsz.

-Szerintem már ezt is megbeszéltük. - mosolygott.

-Ez nem vicces! Megint csak bajt hozok mindenkire. - tettem az arcom a kezeim közé.

-Ne nyafogj már! Inkább csókolj meg! - simogatta a hátam.

-Jó éjt Nico. - álltam fel.

-Ha rosszat álmodok az a te hibád lesz!

-Jó éjt!

Reggel mikor felkeltem Nico még ott aludt a kanapén. Nem volt szívem felébreszteni, ezért óvatosan kimentem a konyhába, amit a nappalitól semmi nem választotta el, így nagyon halknak kellett lenne, hogy ne keltsem fel. Engedtem magamnak egy pohár vizet, ami kicsúszott a kezemből és szanaszét tört a kövön. Ránéztem Nico-ra, de ő még mindig úgy aludt, mint a bunda. Jól kiüthette magát, ha még erre sem ébredt fel. Összeszedtem a darabkákat, felöltöztem és néztem a Tv-t, várva, hogy esetleg Jens már nem haragszik annyira és talán felhív.

 

                                                                      Hali!!!

Szeretném megkérdezni a véleményeteket az új kinézettel kapcsolatban. Remélem, hogy tetszik, de ha van valami észrevételetek, akkor légyszi írjátok meg és majd megpróbálok valamit tenni.
Az új részhez látom, még nem írtatok komit, pedig szükségem lenne rá, mert azokból merítek ötletet.

Köszi :D